Támogatott Mikrohitelek
A Hajdú-Bihar Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány a régióban a legalacsonyabb kamattal kínálja forinthiteleit a vállalkozások számára!

Hírlevél

Lezárult a Tanulj, hogy eséllyel haladj! című projekt

2010. április 30.

2010. április 30-án sikeresen lezárult a "Tanulj, hogy eséllyel haladj!” című projekt, melyben 20 hátrányos helyzetű személy képzése és elhelyezése valósult meg.

A Hajdú-Bihar Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány 1993 óta tekinti küldetésének a régió vállalkozásainak segítését, a kedvező kamatozású Mikrohitel vállalkozások felé történő közvetítését, valamint a munkaerő-piacon hátrányos helyzetű rétegek képzésének, foglalkoztatásának elősegítését.

Ezen célok szem előtt tartása érdekében az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósította meg a fenti címmel, a nők munkába állása érdekében meghirdetett TÁMOP programot. Az EU és a Magyar Állam által nyújtott támogatás összege 39 millió 975 ezer forint volt.

A tevékenységek fő célja az volt, hogy a Hajdúszoboszló és Püspökladány kistérségekben élő hátrányos helyzetű, nem piacképes szakmával rendelkező, és/vagy GYES-ről és GYED-ről visszatérő, illetve tartós és pályakezdő, regisztrált álláskereső, 18-45 év közötti nők számára ingyenes szakmai képzést, és annak ideje alatt rendszeres anyagi támogatást nyújtson, majd a képzést követően munkalehetőséget biztosítson számukra.

A projekt segítségével 7 fő kézi és gépi takarító, 8 fő kéz-és lábápoló, műköröm építő, valamint 5 fő eladó, bolti pénztáros OKJ-s képzése valósult meg. A célcsoport a program során egyéni és csoportos fejlesztésben részesült, folyamatos mentorálás és szakmai segítségnyújtás mellett vett részt a képzésben és a továbbfoglalkoztatásban.
A projekt 2008. május 1-jén indult és 2010. április 30-dikán zárult le. Ennek eredményeként 15 főt sikerült elhelyezni, akik többsége azóta is rendelkezik munkahellyel.

A projekt zárása alkalmából kiadott sajtóközleményt letöltheti az alábbi linkre kattintva:

  •  Sajtóközlemény (2010. április 30.)
  • « vissza

    © 2014 Hajdú-Bihar Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány

    Elérhetőségünk

    [ további elérhetőségek, megközelíthetőség ]

    4029 Debrecen, Csapó u. 26.
    Telefon/fax: (52) 500-330
    E-mail: info@hbmvk.hu
    facebook.com / hbmvk